Születésnap

Szerdán (március 25.) volt Bartók Béla születésnapja (128.). És persze nem csak ezért mentünk el a MÜPA-ban a Nemzeti Filharmonikusok koncertjére, hanem mert Bartók mindig jó, Kocsissal, nagy énekkarral (Cantata Profana) pedig különösen. A MÜPA-t pedig az utóbbi idő egyik legjobb koncerthelyszínének tartom, persze nem minden műfajra és nem minden produkcióra alkalmas. A mostani esten egy Debussy darabbal kezdtek, nem ismertem eleddig, mostantól ezt is keresni fogom (Játékok – Jeux). Majd Kelemen Barnabás következett két Bartók hegedűrapszódiával. Anélkül, hogy magamra erőltetném a zeneértő koncertlátogató álarcát, bátran merem leírni: nagy élmény volt! A darabok is, és főleg Kelemen Barnabás maga, a hegedűjének hangja (Kovács Dénesé volt korábban!), lendülete, összhangja a zenekarral tették élménnyé. Ráadásul az 1. és 2. Hegedűrapszódia olyan erdélyi, magyar és román népdalokból építkezett, amiket már sokféle zenei kalandozás révén ismertem, vagy ismerősen csengett (Kolinda, Vízöntő, Makám, Gépfolklór, Sebőék, Csík Zenekar) néhány taktusa. Egészen otthonosan, kerek, mosolygós arccal ültünk és élveztük a zenét. Itt látszik, hogy a tanult, magasan kvalifikált zene és az erdélyi primások szilaj, önfeledt stílusa milyen jól össze tud érni! Jó, hogy a világ zeneileg ilyen nyitott minden irányban, lehet kalandozni, nincsenek korlátok. Zenészként is, hallgatóként is. Nekem csak ez utóbbi adott, mert botfüllel és ügyetlen kézzel nem lehet, nem érdemes zenét próbálni játszani. De hallgatni annál nagyobb örömmel. A MÜPA-ban először ültünk a zenekar fölött, az ún. pódium páholyban. Nagyon érdekes, új szemszög, új hangzás volt. Rengeteg apró, új észlelet keletkezett így, de például a Cantata Profana énekeseinek szövege nehezebben volt így érthető! Jó születésnap volt.
Isten éltessen Béla bácsi!