2009. június 20., szombat

Európa? Parlament?



Lelkes olvasóim közül ketten is értésemre adták, hogy júniusban még egyetlen bejegyzésem sem született, pedig ők várják digitális agymenéseim. És hát: sajnos igazuk van. Okom persze van, nem is egy. Mostohaanyám nálunk lakik immár harmadik hónapja, állapota napról-napra romlik, kétszer is mentő vitte kórházba, a második bentléte éppen most is tart, és 86 évesen életmentő operációt hajtottak rajta végre a Szt. Imre (lánykori nevén Tétényi úti) kórházban. Hetek óta napjaim nagy része a kórház és Leányfalu közti ingázásból áll. Könyv is készül Aba-Novákról, ezúttal a Kossuth Kiadó A Magyar Festészet Mesterei sorozatba válogatunk képeket, oldalpárokat képzünk. Ez sem kis munka. És lázasan készülünk az egy hónap múlva (július 30-án!) nyíló esztergomi Aba-Novák kiállításra. De a fő ok a hallgatásomra, az EP-választások eredményének higgadt, némi távlatból elkövetett értékelése. Bevallom, nekem nem ment könnyen annak a ténynek a megemésztése, hogy immár három derék hungarista polgártársunk is Brüsszelben fogja Magyarországot képviselni. Nézzük szép sorban a dolgokat, magukat.
1. Európa Parlamenti
választások voltak június 7-én Magyarországon (is), s benne természetesen nálunk Leányfalun is. Európáról szavaztunk volna? Na ezt kétlem. Én nem hallottam egyetlen kampányszöveget sem, ami erre utalt volna. Annál többet a belpolitikáról. Az ellenzék sikeresen átalakította a tényleges célt, akár a vizitdíjas népszavazáskor... És ismét csak ugyanez történt. És bónuszként: alig valamivel előtte kerültek vissza az EU-s zászlók itt Leányfalun a középületekre...

2. A győztesről.
A 2004-es csatlakozásunk idején Orbán igen karót nyelve nyilatkozott az EU-ról, lebiggyedt ajakkal mormogva préselte ki szájából, hogy hát igen valamivel több érv szól a csatlakozás mellett, mint ellene. Igen kényszeredett volt ez hang, és egyben mindjárt el is helyezte az időzített euroszkepticizmust a közéletben, és főleg a populista erőtérben. Emiatt sem sikerült európai kampányt folytatni. Az ősi ellenség már önként lelépett a színről, így csak célkeresztet kellett cserélni, és ment minden tovább. Részletesen nem írnék semmit. Ócska, demagóg és ijesztően populista világ ez, évtizedekig megágyazott a hitelvű, nem gondolkodó politikának. Nagy káraink lesznek még ebből.

3. Az Igazi Nagy Győztesről.
Mert hát nem kell nagy politológiai képzettség meglátni az igazi győztest a Jobbik derék hungarista csapatában! Ők valósággal taroltak, csak kevesek által várt és megjósolt eredményt értek el. Az én ízlésemtől olyan távol van ez a világ, hogy csak a Hobble-teleszkóp ezerszeres nagyításával tudnám jellemezni! Olyan új szereplő lépett porondra és aratott zajos sikert, akit inkább feledni kéne, és visszaküldeni oda, ahová valók: a történelem szemétdombjára. De hát erről persze szó nincs, nagy lendülettel masíroznak előre. A Kóka-féle dübörgés helyett itt a radikális, gusztustalan nyomulás. Esetleges Jobbikos olvasóimtól elnézést kérek, ha sérteném őket, de ők váltották ki belőlem a szokatlan kemény szavakat. És a legzavaróbb, hogy még mindig folyik a nyomulás. Ráadásul (lapzárta után) kiderült, hogy a szélsőjobbon is működik a körfúró. Mindenki acsarkodik mindenkire! Igen, kedves náci-Barbi, én nem magukfajta vagyok! Én magamfajta vagyok.

4. A vesztesről.
A maszopos csapat nagyon összement, alig néhány taggal lesznek odakint Brüsszelben, és mindez szinkronban van az általános európai trendekkel. Mindenütt zsugorodnak a szocik. Persze mindenki másért. A mieink például elsősorban tehetségtelenségükért és tesze-toszaságukért. Meg is érdemlik a mosolyszünetet. Persze nem az a baj velük, amit viktoriánus ellenfeleik mondanak róluk (ti. hogy komcsik), á dehogy. Éppen hogy nem. Nagyon is jobbos gazdaságpolitikát és társadalompolitikát vittek.
Ez lett a vesztük. Kádár népe nem mond le a hivatalosan ingyenes egészégügyről. Még mit nem! Marad a mutyi.
5. Az igazi vesztesről.
Nem más ez mint a szadi. A Kuncze utáni időszámításban már csak a válságmenedzserek hosszú sora jöhet. Ők sem európai témákkal kampányoltak, 200 000+1 szavazót kerestek. Ez program? És erre nem mentség, hogy a többieknek sem volt. Azoknak nem is kellett. Jó kis náci lózungokkal, renddel, elég voltozással, de még a Habsburg ház lerakatával sem kellett kampányolni. De az ettől eltérővel bizony kellett volna. Kovács Pisti meg közben kamaszodik, inkább a csajok után jár.

6. A még igazibb vesztesről.
Ez pedig mi lennénk! Ki más? A nép. A zemberek. A pógárok. Jó esetben az adófizetők. A vizitdíj nemfizetők. Mit vesztettünk, még csak kostolgatjuk. Egyet biztosan, az illúziónkat. A hitet abban, hogy valaha is még az őszinte gondolkodás, a tények és az összefüggések számítanak ebben a hazában. Jó időre zárójelbe tehetők ezek a fogalmak
. És főleg abban, hogy lehet más a politika. Néhányan összeálltak, talán tényleg lehet majd más.
Azt tudjuk, hogy mi lesz. De addig mi lesz?

Ja és itt a falunk pillanatnyi szavazati képe!