Vasárnap délután (2009. 03. 08. – Nemzetközi Zoltán Nap!) békésen haladtam gyalogosan poroszkálva a lányfalusi könyvtár felé. Falunk sómenjét idézve: lelkemben kis rőzsedalokkal. Ünnepi hangulatban voltam, kitűnő emberek társaságába igyekeztem, nem akármilyen dologra készültünk szövetkezni. Az alkalom méltó a megörökítésre, ezért hű Olympus digitális gépemmel haladtam Leányfalu központja felé gyalogosan, dokumentálni is készültem a történéseket, nemcsak kurátorként aláírni az alapító papírokat. Szép napsütéses idő volt, egy-egy képet elkattintottam már útközben is, a táj, a Dunapart megörökítésére. Közben nem hagyott közömbösen a 11-es út sem, amit nálunk Móricz Zsigmond útnak hívnak. Békés vasárnap volt tehát, ez azonban néhány autósnak a száguldás, az előzgetés, az erőfitogtatás vasárnapja volt, mint általában. Elkaptam és elkattintottam egy gyorshajtással alaposan fűszerezett előzési szituációt is. Az 1-es és 2-es képrészleten látható, amint egy bivalyos Suzuki egy mini Fiat-ot gyűr le éppen, mert nem volt elég az 50 kilométeres haladás, mennie kellett, a vére forrt, lába a pedált nyomta. Ő előzött, én fotóztam. Ő észrevette. Én észrevettem, hogy észrevette. Ő lassított, majd megállt (3). Én tovább exponáltam. Ő megfordult, én rendületlenül fotóztam a manővereit (4). Ő csak jött, jött, jött és jött (5., 6., 7.). Már alig tudtam befogni a telével (8). A helyzet: mint a spanyol arénákban: két ellenérdekű, egymáshoz közeledő test. Egy harci felajzottságban egyre feszültebb bivaly autó és egy a helyzetet lereagáló fotós matador. Mindketten várjuk a Nagy Találkozást. A dráma csúcsponját. A Megismételhetetlen Pillanatot. Ő már szinte a lábamon áll (9), láthatóan olyannyira a pillanat hatása alatt van, hogy az védőövét sem használja. De az is lehet, hogy ezt a közlekedési szabályt sem tartja be. Érezhető a levegőben: be van élesedve, minden tekintetben... Én nem tudom márt uralni a gépem, telével nem tudok közeli élességet. Ő harci sisakrostélya (baseball sapkája) mögé rejti harcra idomított arcát (10). Én alig tudok exponálni. Kippatanva nemes paripaként uralt autójából hosszasan és mindvégig tegeződve számonkéri rajtam, hogy mit fotózol te itten? Hol az engedélyed? Miért nem lehet itt előzni? Miért baj az ha megelőzöm azt a tetűt? Mit képzelsz magadról? Ki vagy te? Rendőr vagy?
A válasz: nem tegeződünk! Ezt ismételgetem, többször is, a végén újfelmeléssel. Ebben maradtunk.
Hát így történt ez 2009. 03. 08-án, egy minden tekintetben szép és békés, kultúrával, jóérzésekkel teli napon... Remélem derék Suzukis emberünk egy falunkbélit sem fog haláragázolni a jövőben, mint az megtörtént már sokakkal itt a 11-es út mellett. Mindenki elkezdi valahogy... Bibó ilyen demokráciát akart?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése