2009. december 22., kedd

Mennyből? Az angyal?



Mostanában megint közeleg egy újabb évforduló, melyet a dolgok csillagászati rendjében egy héttel megelőz a karácsony, sőt a Karácsony.
Kicsi gyermekkoromat leszámítva én mindig ambivalens viszonyban álltam ezzel a megkreált nappal, ezekkel a napokkal. Semmilyen módon nem voltam képes megérteni, hogy miért kell az életből egy-egy napot kiemelni, és felaggatni mindenféle emelkedett tulajdonsággal. Az persze nagyon is tetszett, hogy gyerekként ajándékokat kaptam, a család minden ágából érkeztek a postai lapok, személyes együttlétek tették széppé a napokat. Testvérem nem lévén, unokatestvéreimmel tudtunk nagyon jól játszani-örömködni. És én olyankor természetesen cseppet sem érzékeltem, hogy emögött az ünneplés, ajándékozás mögött milyen ádáz hajsza van, pedig különösen a hiánygazdálkodásban még egy kilo narancsért is valóságos hadműveletet kellett végrehajtani, felderítéstől a becserkészésig, a vad elejtésétől mind ennek a hazalogisztikázásáig. És akkor még a fő kérdésről: az elrejtéstől nem is szóltam! Mert úgy a gyerek 5-6 éves koráig minden szülő azon mesterkedik, hogy minderre csak az adott pillanatban, december 24-én este, a fagyujtáskor derüljön fény! És jól is van ez így, tudjuk mindannyian, hogy nem marad ez az állapot az idők végtelenségéig, de Bereményivel: még nyújtjuk a percet... De mikor már ez a hímpor is oda, ez a misztérium is láthatóvá válik, kipukkan a karácsony felíratú lufi, akkor hirtelen minden üressé válik.
Már persze nekem, a megrögzött anyagelvűnek, a nem hívőnek. Mert evangelizált barátaim, rokonaim számára a gyermekkor elmúltával is van tartalma ennek az ünnepnek. Én sajnos ilyenkor már csak a tülekedő-lökdösődő bevásárlókat, a szervezkedőket, a hitelt felvevőket látom... És sajnálkozom, és kiürült vagyok és nem értem a világ menetét.
Miért is kell egy napot kiemelni a 365 közül? Miért is kell mindenféle díszeket ráaggatni, mikor az életet úgyis a többi napon éljük? És igaz ez a Karácsonyra és igaz ez a szilveszter fedőnevű kötelező berúgásra is.
Ilyenkor az a megtervezett lelki menekülési utam, hogy nagyon sok zenét hallgatok, a régiek még minden kottafej leírásakor közvetlen kapcsolatban voltak az égiekkel, a Teremtővel, a Megváltóval... Ilyenkor bizony mindig kiegyenesedik a lelkem, nincs kétely, nincs fejcsóválás.
Emelkedettség van.
Még akkor is, ha ezekre a berzenkedő kérdésekre immár ötven éve nem kapok feleletet. És ettől teljesen függetlenül állandóan ágaskodik bennem a remény. Hátha mégis? Hátha van ennek a külsőségnek belső tartalma is? Hátha van az emberben a mókuskerék egyidejű megléte mellett is valami fennkölt? Valami nem evilági! Így azután minden évben kezdem elölről. Készülök, készülünk. Listát írunk. Tárgyak, nevek, címek, ötletek kerülnek papírra. Indul a „mikulásgyár”. És jó ez így. Hogy ki lehet zökkenni, lehet mást és nagyon másként csinálni. Hogy lehet úgy is formálni a világot, hogy közben állandóan kételkedem. Morgok. Medvéskedek. De csinálom.
Csináljátok Ti is!

2009. december 19., szombat

Éljen a köztársaság!



Néhány barátom igazi, mondhatni virtigli karácsonyi blogbejegyzést vár tőlem. Talán lesz. Talán nem lesz. Talán majd jövőre. Ezért most egy közéletit engedek el...
Akárhogy is tekintünk körül a kissé behavazott magyar közélet csábító fehérségű tájain, lehetetlen nem látni a hó alatti gusztustalan, agyonsózott latyakot, ami gödrökbe és árkokba bújva büzörög.

A mindennapok egyik leggusztustalanabb szokásává az vált, hogy ma már ez az érv: nem értek egyet veled - te rohadt kommunista, illetve ugyanígy csak inverzben: te söpredék fasiszta!
Ez amellett, hogy végtelenül undorító, elveszi a lényegtől, az érvektől a levegőt. Nem kell ugyanis gondolkodni, pláne nem érvelni. Még mit nem! Pató Pál országában jobb is ez így, ez a lebunkózás, ez az automata cséphadaró. Hiszen ez élből felment minden vita alól.
Nemzetes uraim, elvtárskáim, igazatok van! Nem kell itt értelmiségeskedni, pláne felkészülni, érveket keresni és alkalmazni! Pláne Bibót, Márait, Adyt olvasni az argumentáláshoz. Mindez teljesen fölösleges, mert minek ilyesmit tenni egy rohadt kommunistával/fasisztával szemben? Éppen elég jól leköpdösni, savazni, leprázni. Persze, mindezt könnyedén, hiszen kész kopipésztes igazságok vehetők át bárhonnan, tele velük a virtuális padlás. Mindenkiből lehet zsidót, cigányt, mocskostótot, nacionálfasisztát, feketöves kommunistát faragni, egy perc elég hozzá. És kész: nekem van igazam, én tudok jobban üvölteni, anyázni, röfögni.

Ugyanakkor jó ez a fasisztázás/komcsizás azért is, mert nemcsak kevés munka kell hozzá, hanem nagyon hatékony is. Hiszen a befogadónak sem kell agyalni, dolgozni, értelmezni, erre ma nincs igény. Ez a bunkós érv teljesen közérthető, azonnal fogyasztható. Így azután röfögő és hallgatója hamar egymásra tudnak találni, elég csak meghallaniuk az aktuális hívószót, máris működik is szellemi gyorsétkezde. Dobozból mikrózva, papírtálcán jön a percnyi igazság.
Mindezzel a pillanatnyi csömörön túl az a legnagyobb baj, hogy ez a mentalitás, ez a stílus alapjaiban mérgezi, szennyezi a közbeszédet, magát a közéletet, az emberek közötti elemi kommunikációt. Működteted a helyi kisdemokráciát? Élsz a legitim módon megszerzett jogosítványaiddal? Nem dőlsz be az én úthengeres igzaságomnak? Zsidó vagy! És még hazaáruló is! Az meg hogy vallásüldöző is, na ezt már mondani sem kell – ez default, erre indul az ókádó-generátor!
Alapigazság: minden tett és cselekvés szóval, leírt szöveggel kezdődik. Bizony az ilyen szóval megnyílik az út a levitézlett és aljas politikai nézetek szalonképessé válása előtt. Ha fülünk, eszünk és agyunk megszokja azt a romlott gyakorlatot, ezt a disszonáns hangot, ha beletörődünk, hogy ilyenekről nyugodtan lehet beszélni, akkor már csak egy lépés kell a totális romláshoz.
Már miért is ne lehetne a szót cselekvésre váltani?
Most a helyzet éppen az, hogy a baloldaliaknak nagyobb a felelősségük. A meggondolatlan fasiztázás lejáratja ezeket a minősítéseket és ahelyett, hogy kizárná a szélsőségeket a közéletből, szalonképessé teszi azokat. Egyértelműen a meggondolatlan fasisztázás a legnagyobb veszély napjainkban, hiszen a kommunisták, pláne ultrák bizony sehol sincsenek. Ezen persze az sem változtat, hogy aki akar, minden bokorban öt kommunistát vízionál. A hatalomra törekvő Fidesz is gyakran próbálkozik ezzel a testcsellel, Kövér László ennek az atyamestere. Mostanában inkább már csak megszokásból, a reggeli gépindításkor elindul egy nem túl erőteljes bolsevikveszélyezés. Bolsevikok persze nagyon is vannak, hiszen ez egy hatalom megragadási-megőrzési technika, nem pedig bárminémű oldal vagy pláne koherens világnézet. Bármilyen disszonánsan is hangzik, attól még igaz: napjaink bolsevikjai leginkább a szélsőjobboldalon leledzenek, hiszen a szélsőségesen jobboldali gondolkodásmód és viselkedés ugyanannyira bolsevista, mint a valódi kommunistáké. És itt a két dolog össze is ér. Gyakran még személyekben is.
Itt van tehát tennivaló bőven a magukat polgárként, mérsékeltként, értelmiségiként, magyarként, értelmes gondolkodóként definiálóknak. Ugyanis a bármilyen irányulságú szélsőségek ellen csak a mérsékeltek összefogásával lehet eredményt elérni. Szerintem napnál világosabb: a szélsőséges baloldal ellen éppen a mérsékelt baloldaliaknak kell tennie. A történelem ezt már lejátszotta: nem éppen véletlen volt az, hogy Rákosi jó alaposan megritkította a szociáldemokraták sorait, Kádár is rettegett a revizionizmustól, aprította is rendesen a népfrontos balosokot. 56-tól pedig egyenesen annak részben baloldali genezise miatt irtózott. Ezen a logikai úton következetesen végighaladva igen könnyen felismerhető: a barna szenny ellen, a szélsőséges jobboldal ellen a mérsékelt jobboldalnak kell(ene) fellépnie. Elsősorban azért, mert politikai sár fröccsen rájuk is, de a szélsőségeseknek Orbán ugyanúgy útban van már most is, mintha a Köztársaság téren lenne a munkahelye...

Szerintem fontos, hogy aki tényleg fasiszta, vagy még jellemzőbben hungarista, azt annak is kell nevezni. De nagyon hansúlyosan: hogy csak azokat! Ha a baloldal azt a hibás, rossz és kártékony taktikát választja (amit sajnos már időnként választ is), hogy lefasisztáz mindenkit, aki tőle jobbra van, akkor ezzel teljesen diszfunkcionális lépést tesz csak. Önvédelmi akol-szövetséget erősít vele, semmi mást. Hiteltelenné válnak megszólalásai semmi egyébbé. Ez éppen a hungaristák, a fasiszták malmára hajtja a vizet. Így ugyanis nincs határ a mérsékelt jobboldal és a fasiszták között, miközben a lényeget illetően nagyon is van!
Egy ideje már gyakran zárom leveleim, megszólalásaim az ÉLJEN A KÖZTÁRSASÁG szlogennel. Van aki nehezen érti, van aki nevet rajta, de sokan kezdik fölismerni, hogy ennek bizony aktualitása kezd lenni. Sajnos - teszem hozzá gyorsan. Meggyőződésem ugyanis, hogy a szélsőségekkel szembeni kiállásban nem a bal- és jobboldaliság, nem kettejük különbsége számít, hanem csak egy: mi a különbség a demokraták és az erőszakos egyeduralkodók között. Másképpen a demokratikus erők és a diktatúra erői közti különbség. Ez a válaszfal jól láthatóan bizony nem a demokratikus jobb- és a demokratikus baloldal között húzódik, a szélsővörösök és a szélsőbarnák versus a demokraták között van ez a fal, most már egyre többen látják.
Lássuk ezt akkor is, ha éppen a hó mindent betakar!

2009. december 9., szerda

Lajos nem nyugszik



Ez a Lajos, ez nem nyugszik. Ez a bajszos, aki Csomag keresztnévvel született nagy nehezen kikerül Brüsszelbe, nem húz magára gárdista ruhát, nem palesztínozik, nem borítja föl a már kialakult szokásjogot, nem kerül konfliktusba egész Európával, hanem szép szisztematikusan elkezd érdemben dolgozni. Mivel bejárta már a világot, több országban dolgozott pénzügyi szakértőként, ezért rendelkezik a megfelelő látókörrel, vannak tapasztalatai a dolgok megfelelő kezeléséről. És gondolkodik. Ez utóbbi a mai Magyarországon kezd szabadidős luxus-tevékenységgé válni... Szóval a derék Lajosunk egyszer csak fogja magát és felszólal az Európai Parlamentben a szlovákiai nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Teszi ezt nem öklöt rázva, nem a kameráknak szónokolva, nem is talpig mentében, óriás kokárdában.
Nem nem, Ő ezt nem teszi, Ő csak érvel, mindig is azt szokta tenni. Ez már önmagában is hírértékű, de hogy az egykori fékezett habzású, első számú magyar közellenség mindezt ékes szlovák nyelven teszi... Hát ez minimum címlapos sztori. Lenne. Ha ez az ország nem szétgurult tablettákon élne már egy jóideje. Itt csak baromságokkal, 50 millió fölötti lenyúlással, kéz-nemfogással és más hasonló emelkedett dolgokkal lehet a közfigyelmet percekre megszerezni. És még hogy miket mondott?
Például: A szlovák nyelv Európa egyik legszebb nyelve. Sajnálatos ezért, hogy keveset halljuk az Európai Parlamentben. Szlovákia igazi barátjaként, fejlődésének régi támogatójaként, a szlovákiai reformok szerény, de cselekvő részeseként és természetesen magyarként segíteni szeretnék szlovák barátaimnak, hogy ezt a hátrányt csökkentsük, és a szlovák nyelvet minél szélesebb körben hallhatóvá, ismertté, népszerűvé tegyük. Így leszünk képesek jobban megőrizni a gazdag és sokszínű szlovák nyelvet és kultúrát, ami mindannyiunk elemi érdeke. A felszólaló itt bemutatja, mi kell ahhoz, hogy egy nyelv a nyelvek sokaságában megszólalhasson, milyen szükséges is ez a nemzeti kultúra fenntartásához.
És ennyi nem is elég neki, ezt sem hagyta ki:
A szlovák nyelv nem kívánja, hogy más nyelvek rovására fejlődjön. Erre nincs szüksége. Éppen ezért érthetetlen, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény Szlovákiában jóval szűkebbre szabja a kisebbségek nyelvhasználatát a szlováknál. Csak megengedi, negatív jogként értelmezi, nem pedig pozitív jogként (claim right) írja elő, amit tehát követelni, érvényesíteni lehet a mindennapi hivatalos életben. Mind a mai napig nincsenek magyar nyelvű nyomtatványok a hivatalokban, sőt a törvényeknek, jogszabályoknak hivatalos magyar nyelvű fordításuk sincs.
Na ez már hallatlan! Semmi anyázás, csak érvek és logikusan egymásra épített gondolatok... Ez a Lajos, ez menthetetlen ember.
Magam előtt látom, ahogyan a szlovák EU-s képviselők nagyon értelmes és átszellemült arccal ezt a gondolatot hallják:
Az új szabályozás egyik legfőbb baja, hogy nemcsak a hivatalos nyelvhasználatot szabályozza, hanem beavatkozik a közélet, az üzleti élet és a magánélet mélyrétegeibe is.
Sőt még ezt is le kell nyelniük a szlovák EU-s képviselőknek saját anyanyelvükön, hogy aszongya’: Másik alapvető probléma, hogy a nyelvtörvény büntet. Bevezeti a nyelvi vétség fogalmát, méghozzá a kisebbségi őshonos nyelvekkel szemben, ami elfogadhatatlan. Ráadásul egyáltalán nem világos, hogy konkrét esetekben mi alapján büntet, ami tág teret nyithat a hivatali önkénynek. Erkölcsi kára is jelentős, mert lehetővé teszi, hogy a polgárok egymást jelentsék fel a törvény vélt vagy valódi megsértése kapcsán, ami rombolja a közkultúrát, és aláássa a társadalom demokratikus kohézióját.
Ha én tudnék szlovákul, valami ilyesmit üzennék Lajosnak:
Dobre!

2009. december 8., kedd

Beoltott világ


Hát. Izé. Mea culpa. Mea maxima culpa! Engem beoltottak. Immár egy hónapja. Ráadásul bal karomba a hagyományosat kaptam, a jobba pedig ezzel az újjal, ezzel a vízválasztóval szúrtak. Mert ez nem is egy injekció, ez politikai fokmérő... Brrrrrrrrrrrrrrr! Ráadásul ingyér! Merthogy krónikus betegségem miatt az nekem jár. És még azt is be kell vallanom, hogy akkor is megszúrattam volna magam, ha fizetnem kellett volna érte. De nem kellett. És ugyanezt tanácsolta nekem a háziorvosom már tavaly is, meg tavalyelőtt is a hagyományos ellen, úgyhogy visszaeső vagyok. A legnagyobb gáz ebben a kérdéskörben, hogy ez a nyomorult oltani-nem oltani kérdés is bekerült a politika darálójába.
Illetve nem bekerült, hanem nagyon aljas módon, előre kitervelten belenavigálták. És hát nem titok: a hatalomba törekvő Fidesz – akit valami tévedés miatt jobboldalinak szokás mondani – volt a navigátor.
A Fideszről már 2002 után sok jót nem gondolok, ám azt még legrosszabb előérzeteimben sem tételeztem föl, hogy képes politikai tőkét kovácsolni egy esetleges egészségügyi katasztófa-helyzetből. Már megint az alulinformáltságra, az emberi ostobaságra építve támadtak. Miközben most már naponta veszítünk el embereket, a Demokrata, a párt hivatalos hetilapja (Orbán Viktor előfizetőket toborzott nekik, vezetőik rendszeres címlaposok) egy pofátlan temetői karikatúrát közöl, ebben azt hinti, hogy az oltás ugyanolyan veszélyes, mint a H1N1 vírus! Na jó, ez egy karikatúra, ez nem halálos. De a vírus bizony az. Azután kezdtek jönni a halálhírek Ukrajna irányából... Nyugat felől is... kicsit később itthon is szaporodtak a megbetegedések, már lettek halottak is, kismamák... csecsemők!
Na akkor ez a gerinces politikai erő hirtelen elkezdett 180 fokosan szembemenetelni. Ekkor hirtelen ingyenes oltást követelt mindenkinek. Nem akarok udvariaskodni, itt halál van, egyenesen kell fogalmazni: nincs már mentség a Fidesz aljas háttérfúrásaira, a halottakért és különösen saját híveinek haláláért felel majd. Nem jogilag persze, mert ez kinek-kinek egyéni döntése. De a hangulat, a közgondolkodás végletes eltorzítása miatt bizony felelnie kell, elsősorban a saját lelke előtt és a hívei előtt is. Csak remélni merem, hogy lesz bennük maradék emberség, lesz bennük emberi minimum: egy bocsánatkérő főhajtás.
És mi a fő bajuk? Az oltóanyagot gyártó cég tulajdonosi háttere. Az off-shore. Ez egy orvosi érv? Ez indoklás? És teszik mindezt egy EU-országban, ahol az off-shore törvényes. Annyira az, hogy az összes jobboldali média genezise ott keresendő Cipruson, Írorszában, Máltán... A fő pénzelő, jelenleg tévét, napilapot üzemeltető, Orbánt Kossuthként pajzsra emelő Széles Gábor off-shorozott nagy léptékben... És, hogy orvosok is beálltak ebbe a sorba?
Na ehhez kell csak igazán beoltás.

Két pofon



Volt egy kis csend, nem nagyon sikerült blogbejegyzést eszkábálnom az elmúlt időben. Derék „rajongóim” szóvá is tették. Ez bírálat volt, de nagy adag szeretetbe csomagolva. Meg persze hízelgő is, mert várták a szövegemet, talán hiányzott is Nekik. Ez jó. A hallgatás mindig vésztjósló. Főleg, ha nem tudjuk, miért e csend. A mostani esetben ennek a digitális csöndnek sokféle oka volt (van), főleg magánéletbeli foglaltság, némi rendhagyó temetés, svájci kirándulás, etc. Meg hát – mit is tagadjam – egy kis közéleti depresszió. Ez bőven nem azonos a privát érzésekkel, ott köszönöm szépen, minden gömbölyű.
A nagyobb szcéné iránti visszahúzódás a terjengő és erősödő bűz miatt van. Én ezt az országot nagyon szeretem, miközben mostanában szinte csak penetráns szaga az, ami eljut hozzám. Kis falum eddig elkényeztetett, ha nem akartam nem ért el hozzám a politikának csúfolt, valójában csak percemberek dáridója. Eddig. Hangsúlyosan: eddig. Mert immár a Jobbik (igazából a lehető legrosszabbik, ha nem lesz még a jelenleginél is rosszabb!) kis falunkban is beindult, erősödnek, toboroznak. És hát: eredményeik vannak. Én ilyenkor hosszasan lebénulok. Tényleg ilyen országban, ilyen faluban élek? Tényleg, ez az igazság. Ez tény. Szóval, éppenséggel van miről mélyen hallgatnom. Ez a csömör. Ez az értetlenkedés csöndje. Ez egészséges önvédelmi bezárkózás. De van-e ennek bármi pozitív hozadéka? Van értelme behúzódni? Bármi jó is kisülhet ebből? Akárhogy is nézem: abszolúte semmi! Nihil, üresség. Közben pedig még a velem szimpatizálókat is megtévesztem. Éppen ezért a belül zajló gondolatsort ismét közzéteszem. Ezúttal egy régebbi történés foglalkoztat. Nevezetesen, amikor a romák kezdtek visszaütni, és néhány gárdista arcmását próbálták átszabni. Nem nagyon sikerült, mert a derék rendőrök közbeléptek és néhány pofon után szétszedték a feleket. Két dolog jutott eszembe erről. Egy grafikus-festő barátom úgy egy éve mondta, hogy ebben a helyzetben csak az lesz majd a megoldás, hogy az emberek agyba-főbe verik egymást. Egy ideig erre nagyobb és ütőképesebb csapatok adják oda-vissza a választ. Nő a konfliktus, élesedik a helyzet. Azután egy idő múlva szép lassan mindenki kijózanodik, megoldódik a helyzet. A pofonok már megvoltak, a kijózanodás még várat magára.
A másik dolog az maga Orbán Kossuth-reinkarnáció Vikor! Ő jelezte szintén úgy egy éve egy szűkebb klub-beszélgetésen, miszerint úgy kell ezzel a gárdával elbánni, mint Horthy. Adni kell nekik két pofont, és hazazavarni őket!

A romák ezt a verziót kezdik preferálni
.