2009. július 22., szerda

Hatodik születésnap



Tegnap volt Anyám születésnapja. Nyolcvanegy éves lett. Lett volna, ahogyan ezt mondani szokás, hiszen 2003 óta már máshogyan számolódik az Ő ideje. Boriska a héten alkoholtilalomra ítélte magát, mert kissé szédülgetett. De tegnap estére Ő is koccintott velem, jófajta rozét ittunk Anyám emlékére. Kint ültünk a teraszon, azt és úgy láttuk a fákból és a Dunából, ahogyan azt Ő is látta, láthatta. Ez a Leányfalu az Ő Leányfaluja. Mármint itt az alvégen. Itt töltötte a nyarait, ügyesen sakkozta a szabadságait és inkább hazahordta temérdek itthon is végezhető munkáját. Mindig kotyogott a kávéfőző, hamutartója úgy volt tele, hogy szinte óránként ürítette, és csattogott a derék 1962-es évjáratú csehszlovák (akkor még az volt!) írógép. Születtek a Szövetség éves programjai, szervezési tervei, munkatársaknak előkészítő anyagok, tárgyalási anyagok, az elnökség számára háttérelemzések. Egyszóval dolgozott Ő, de itt a kertben. Hosszú éveket nyert így az életéhez a lányfalusi mikroklíma áldásai okán. Beteg és agyondohányzott tüdeje itt valamelyest rekreálódott... persze nem tarthatott ez a végtelenségig.
Utolsó éveiben már csak a levegővétel volt a munka, a napi öltözködés, a tisztálkodás jelentette a Nagy Megoldandó Feladatot. Elmaradt a mindennapos úszás a derék barátokkal, Lellyékkel, Pintér Gyurival, Perczel Erzsivel, a szentendrei művészekkel. Elmaradt, mert fuldokolva nem lehet úszni, rettegve nem lehet regenerálódni.
Egyszóval itt ültünk a mi teraszunkon és az Ő légkörét próbáltuk felidézni, érzéseit magunkra hatni hagyni. Ennyi évvel a halála után már tudok rá könnyek nélkül gondolni, szinte vágyom már felidézni az arcát, belehallani szavait a rádióműsorokba, amiket kis rádióját körbehordozva oly állandóan hallgatot és reflektált. Ezeket most én hallgatom, bár a műsorok nagyon változnak, gyakran eltűnnek régi, jól bevált hangok, emlékek, műsortípusok. Kár értük, mert amik helyettük születnek gyakran silányabbak, áramvonalasabbak és csak ritkán jók, pláne jobbak! Elmentek Anyámmal együtt ők is. Javarészt elmentek az úszótársak is, nem jönnek beszélgetni a művészbarátok, nem kukkant be Tóni bácsi sem fröccsözni, Ő is már az égi mezőn kertészkedik, nyírja a gyepet, csak rengeteg kipusztíthatatlan mogyoróbokorral üzen: itt vagyok! Nem kanyarodnak be az autós barátok sem, hogy elvigyék Őt bevásárolni, mert már nem is élnek, nem is autóznak. Rájuk is emlékeztem, amikor Anyámra ürítettem a rozét tegnap.
Isten éltessen, Anyu!

2009. július 16., csütörtök

Bekamerázott szemétdomb


Kamerák. Reptéri csomagszkennelés. Térfigyelés. Szigorú beléptetési rendszerek. Ne álljon a piros csíkon belülre! Takarja le a billentyűzetet, amikor éppen a PIN-kódját csapkodja bele az automatába! Ne hagyjon elöl az autójában még egy ócska tollat sem! Bújjon el, rejtőzködjön, fal mellett osonjon! Szép új világ. Adatok. Kódok és űrlapok. Személyes és közadataink sorsa. Ellenőrzés, úton, vízen, levegőben... Netes anoním mocskolódás, névvel vállalt vélemények ellentmondásai. Úgy nagyjából ezek a dolgok jutottak eszembe, amikor egyik kedvenc portálomon császkáltam. Bizony, már a BKV is be lesz kamerázva, ellenőrizve, csekkolva és szkennelve,persze ombudsmanilag aggályosan. De vajon, miért? Biztosan nem akarnak állam lenni az államban, ezt úgy alapból el lehet vetni. Ám túl sok atrocitás éri a vezetőket, nem kevés a lopott utazás, meglopott utas, a járművek belsejében néha a második ukrán fronttal egyenértékű a pusztítás... Hiába, fejlődünk, haladunk korral. Persze, nem csupán a közlekedésben, nem csak a városokban. Illegális szemét mindenfelé, csikkek, mekdonáldszos mocsok az utak mentén, kólásüvegek a legelképesztőbb helyeken is. És vizelet (bűzük ilyenkor a napon agyvérzésig erősödve hat!) minden bokorban, megállóban, lépcsőn és aluljáróban. És a főellenség: a grafitti! És ez a mi környzetünk, a mi Földünk. De egyszerűen csak a lakóhelyünk. Mi tesszük ilyenné magunknak. Én magam, Boriskával egyetemben olyan rászólós fajta vagyok, borzasztóan zavar a slendriánság, a mindent semmibe vevő mentalitás, a pusztítás, az előírások tudatos és szemberöhögős megszegése... És kényszer nélkül. Minden esetben a pofámba röhögnek, megfenyegetnek, „mivankisköcsögterendőrvagybazmegazanyád” reakciókat kapok. Pedig csak öt méterrel kellene többet gyalogolni a szentséges autótól, odalépni az utcai szemeteshez, a háztartási szemetet a saját kukába tenni, nem szembeautózni az egyirányú utcában, nem a buszmegállóban és/vagy a zebrán parkolni... De nem. Minden és mindenki vastagon le van alázva (majdnem mást írtam!). Én vagyok én, nekem lehet, a többiek mind hülyék, ha szabálykövetők.
A mi falunk (szeretjük, mint a Világ közepét emlegetni!) közterülete sem kivétel, itt is bőven mindennaposak az ilyen esetek. Mák felügyelő írogatja a céduláit, beszámol falusi újságunkban a dolgokról, és másnap újra kezdődik minden előlről.
Nem is tudom, miért ömlött ki ez a rengeteg epe belőlem, talán mert nagyon ráuntam arra, hogy napi tíz-húsz csikket szedek össze járdámról, holott 30 éve nem dohányzom már...
Kamerázzak én is? Szkenneljem a mocskot?

2009. július 14., kedd

Köz. Gyűjtemény



Bizonyosan szellemi fogyatékos vagyok, amikor a magam értelmezésében a közgyűjtemény kifejezésben a köz szórészt egyenrangúnak gondolom a gyűjtemény kifejezéssel. Ráadásul együtt érnek bármit is, nem lehet meg egyik a másik nélkül. Azért kell fogyatékosnak gondolnom magam, mert a MNG (Magyar Nemzeti Galéria) egy esztergomi Aba-Novák kiállításhoz jónéhány művet nem ad ki, köztük két fontos önarcképet. Hivatkozása hasonlít egy elzárkózó, gőgös és basáskodó kényúréhoz. Hogy aki kéri, nem múzeumi hátterű intézmény, meg hogy a temperák érzékenyek a klímára. Az cseppet sem zavarta őket, amikor alaposan keresztbe tettek ennek a kiállításnak, hogy Esztergomban már sorozatként indul a nagynevű és várhatóan közönségvonzó kiállítások sora. Volt már
Munkácsy Esztergomban címmel kiállítás, majd egy újabb helyszínen (ahová Aba-Novákot is várják!) éppen most Chagall Esztergomban a címe ennek a kiállításnak. Egy német alapítvány küldte Magyarországra a Chagall-litográfiákat tartalmazó anyagot, akkurátusan előírva a klíma és a biztonság követelményét. És hogy Esztergom megfelelt ennek a követelménynek az tény, hiszen az anyag nagy sikerrel szerepelt, sokan látogatták. És most ebbe a sorba, ebbe a klimatizált térbe érkezne Aba-Novák! Ez jó a városnak, jó a színvonalas sorozatnak, de jó Aba-Nováknak is. Ezt a meghívást nagymértékben a debreceni MODEM-ben tavaly megrendezett Aba-Novák a barbár zseni c. kiállítás alapozta meg. És hogy ne csak egy kiállítás legyen a sorban, Nagy András kurátor Életmű az önarcképek tükrében alcímet adta a kiállításnak. Van tehát méltó társaság, van igényes helyszín, biztonságos, védett és klimatizált környezet, és van jó koncepció! És nincs hozzá minden odavaló mű! Nincs, mert a MNG elefántcsontból cizellált, városon és mindenen fölüli tornyában hosszasan vajúdva, sokáig keresve a mondvacsinált ürügyet, megszülték ezt a hitvány kis szöveget: nem múzeum! Meg hogy nincs klíma! Hát pedig a Balassa Múzeum szerződéssel is alátámasztva adja a szakmai hátteret, a kurátor Magyarországon végzett restaurátor-művész, segéde is doktorandusz, többkönyves műtörténész. A kurátor amúgy másodjára Olaszországban szerzett műtörténészi diplomát is, a klíma pedig Chagall tulajdonosainak megfelelt! De ott fönn a Várban, a közszolgálat csúcsán ezt nem így látják... De persze őket is látják-látjuk valamiképpen, György Péter például éles kritikával. De vita is folyt erről a LUMU-ban, ott voltam, hallottam. Nem teszik zsebre azt sem.
És közben mintha fordulna a világ! A képzőművészeti életben már jó kiállítást sok helyen hoznak létre. És ebben a MNG gyakran csak műtárgyat ad, azt is csak nyögdécselve, erősen lemaradóban vannak. Szellemi munkát, pláne saját ütős kiállítást már jó ideje nem nagyon produkálnak. Érdemes járni a MODEM-be, kihagyhatatlanok a Kogart-kiállítások, Pécsett, Veszprémben, Szegeden, a szentendrei MűvészetMalomban is jó és értelmes kiállítások vannak, a MNG-ben annál kevésbé. Nem is beszélve a magángyűjtők képeiről, a műkereskedelmi indíttatású tárlatokról (Kieselbach, Virág Judit, Erdész és Makláry, etc.). Szóval váltás kell, mielőtt a művészetben is a gárdisták jönnek...

Vagy már itt is vannak?