Nincs cím, nincs kép, nincs címke. Szarság van!

Zajlik az élet. Itt a blogfelületen is. Kaptam egy névtelenségét nagyon bátran vállalótól egy karakteres hozzászólást. Felszólít, hogy azonnal hagyjam abba a cigányokkal való foglalkozást, ne provokáljak. Meg hogy nem kértek föl erre. De ki? De mire is nem? És miért kellene engem bárkinek, bármire felkérnie?
De hát a blog az blog, arról írok, ami foglalkoztat, amin gondolkodni szoktam. Ez pedig akár nemtetszést, ellenkezést is kiválthat. Eddig nincs is semmi baj. Még szeretteim közt is gyakran támadnak ellenzőim, a lehető legnormálisabbnak szánt közléseimből is alakulhat ki ellenérzés. De azt eddig még nem kaptam meg, hogy fejezzem be a gondolkodást, emblematikusabban: kussoljak! Meg hogy ne nyilatkozzam mások nevében. Hogy sikerült ezt a blogbejegyzést ennyire félreértenie? Ezt csak úgy tehette, hogy félre akarta érteni. Az meg hogy az én földhözragadt, saját emlékekkel, rokoni információkkal megspékelt gondolataimta valakik megbízásából, érdekében tenném... hát ez meredek. De mi is lehetett olyan provokáló abban, amit leírtam? Akárhogy olvasgatom újra és újra a blogbejegyzésem, csak egy dolgot tudok elképzelni. Felidéztem egy közel húszéves történetet Marosvásárhely (rokonaim élnek ott, sajnos egyre fogyatkoznak...) véres napjaiból. És többszörösen hátrányos kisebbség, az erdélyi cigányok egy csapata sietett a másik többszörösen frusztrált kisebbség védelmére. Pusztán a magyarságukat cigányölésben kifejező szélsőségesek figyelmébe ajánlottam, hogy gondolják végig: mit is jelent K. Európában kisebbségi létben élni! Úgy tűnik, végiggondolták és megszületett a verdikt: fejezzem be! Ne gondolkodjam, ne legyen véleményem.
Érv nem volt. Vita nem volt. Talán egy dolog mégis megnyugtató: valamit azért eltalálhattam. Amúgy én magam semmilyen szinten nem foglalkoztam cigánypolitikával
Most éppen olyan helyzet van, hogy sokkal inkább saját dolgaim, a falumban történtek érdekelnek, ezek foglalkoztatnak. Itt is érdekes dolgok kezdenek jegecesedni, de erről később... Még nem állt össze a kép, de már a puzzle nagy része látható. A kép nem szép, nem vonzó, viszont undorító. De mivel az én hivatalos hányó napom a hétfő, ma még csak ígérem a tisztázást.
Addig is: ÉLJEN A KÖZTÁRSASÁG!!!

Cigányozás (lájt)

Úgy tűnik a gondolataim nehezen találnak maguknak más témát. Továbbra is foglalkoztat ez a dolog, csapongok, felvetek és elvetek mondatokat. Inkább nem megyek bele mélyen csak fölvetek, amúgy lájtosan néhány kérdést.
1. Önkéntes útonállók feltartóztattak egy dzsipet valahol a vadkeleti végeken. A dzsipben fegyveres vadász ült, néhány híradás szerint nem égett a fényszórója, a megállítók egy spontán szerveződött (Roma Gárda?) roma önvédelmi alakzat tagjai voltak. A kérdés: akkor ez most cigánybűnözés?
2. A Centrum parkolós cég (nagy rablók amúgy, galád módszerekkel dolgoznak) vezetői immár gyanúsítottak. Akkor ez most magyarbűnözés?
3. Nagylányunk, Réka hat éve bébiszitterkedett egy évig New York-ban, egy zsidó családnál. Középkorú, gyermektelen házaspár, akik Magyarországról, itteni gyámügyi eljárás eredményeképpen egy cigány kislányt (Sophie) fogadtak örökbe. Magyarországon vakációznak, vasárnap vendégeskedtek nálunk, a most már kilencéves gyönyörűszép és immár amerikai kisgyerekkel. Élete, emberi karaktere a nagyon fiatalon elnyert polgári lét, a normális nevelés, a szerető család hatására a mi normáink szerint egyenesben van és várhatóan kiegyensúlyozott életpálya vár ár. Akkor ő nem is cigány?
4. Megtámadták a Sziget fesztiválról hazatérőben lévő egyetemistát Zuglóban. A támadók romák, a megtámadott magyar fiatal volt. És nem csupán a támadás ténye felháborító, hanem a romák etnikai alapú gyalázkodása is bicskanyitogató! Nyilván ez is cigánybűnözés?
5. Nyilván Pécsett, a meg nem nevezett cégnél nem alkalmaznak romákat beszállítói, anyagbeszerzői munkákra. Főleg nem számítástechnikai területen. Viszont sikeresen lenyúltak róluk 7 milliót. Fehérgalléros bűnözés ez? Magyarbűnözés?
6. És végül: megyünk-e még lejjebb ezen az ördögi spirálon a teljes szétesésbe? Amúgy:
Biztos, hogy csak gazdasági válság van?

Megjöttek a cigányok

Napok óta nem tudok szabadulni a nagyon bátor, nagyon magyar, nagyon professzionális gyilkosok tettének rémképétől... Tudom én – mondták is nekem –, hogy a cigányok maguknak köszönhetik a bajt, meg hogy tegnap is loptak Mari nénitől egy tyúkot, pofátlanul hangoskodtak a metrón, amúgy is fekete majmok, és fogadd őket a házadba, ha ennyire szereted őket... Mégis napok óta gondolkodom ilyen nem lányfalusi jó körülmények között élőnek való dolgokkal, mint hogy nemzet, meg hogy befogadás, és például párják meg etnikai kultúra... És ma valahogyan eszembe jutott Marosvásárhely, 1990 márciusa. Magam előtt láttam Sütő bekötött szemét, a megrázó képeket az általam is látott szörnyű főtéri képeket, Édi és Cilu elmondásából tudok részleteket is, olvastam is róla a maga idejében. És beugrik egy emlék, amit így írtak le az akkori sajtóban, és így van fönn most is a Wikipédián: „Az első támadást románok hajtották végre, amit kivédett a magyar tömeg. A magyarok bevetettek egy tűzoltófecskendőt is, a vízsugarat a románokra irányítva. Közben mindinkább gyarapodott a románok létszáma, túlerőbe kerültek. Nemsokára 40-50 fős csoportokban cigányok érkeztek, akik bekapcsolódtak a harcba. Közben a »Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!«-at skandálták.”
Majd egy emberöltő múltán milyen színvonalas regényt lehet ebből írni, egy Cseres Tibor formátumú írónak. Egy kiszorított, megnyomorított, többszörösen alávetett népcsoportban elemi erővel felszínre tört a szolidaritás érzése és tetté válása, és melléállt románok szélsőségesei (Vatra!) által végrehajtott atrocitás, agresszió, gyűlöletes etnikai tisztogatási szándék áldozatai, a vásárhelyi magyarok mellé! Tiszteletreméltó, példaértékű tett! A mai magyar szélsőségesek (Jobbik, Gárda!) nyíltan és burkoltan, bevallva és rafinált jogászkodással, de ugyanazt teszik, mint a román csőcselék 1990-ben. Nem a főtéren, hanem eldugott falvak putrisorán, alamuszi módon álmukban támadnak rá és végzik ki egy kisebbség tagjait, mindenkit, aki nem tetszik nekik. És közben ezerrel magyarok. Szavaikban, zászlóikban, jelvényeikben, szebb jövőt kívánnak immáron a közszolgálati tévében, fennen lobogtaták a „Magyarország a magyaroké” idétlen és normálisan nem is értelmezhető felirataikat, oktatnak és aláznak.
Vatrások ők, meg Szlovenszka maticák, ami ellen öklöt ráznak.

Vérmagyarok, tanuljatok a vásárhelyi cigányoktól!

Breaking news: Sólyom meglátogatta az életben maradt kislányt a kórházban, a kisebbségi ombudsman társaságában. Jó volt, megnyugtató volt. Legyen folytatása!

Crossroads

Kettővel ezelőtti blogbejegyzésem ebben a mostaniban kereszteződik az előzővel. Találtam egy videót a jutyubon, ahol Cseh Tamást köszöntik születésnapján. Egyik dalát (10 év múlva- Ten Years After) tiszteletére és Neki játssza az Ando Drom. Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen... Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél... csak tíz év múlva ne ez dal legyen.
Csak tíz év múlva kedves Elnök úr, ne az a dal legyen!

Hites Tamás

Biztosan mindenfelől Cseh Tamás jön most elő, mindenhol könnyekkel a szemben, bánattal és befeléfordulással. És ez így van jól. Én nagyon sok kedves zenét, szuper előadót, követhető és követendő irányzatot a barátoktól kaptam. Így lett életre szóló társam – többek között – a King Crimson, Frank Zappa, a Colosseum és Miles Davis! Imponáló sor, és persze folytathatnám akár a végtelenségig. Természetesen ez filmekre és könyvekre, festményekre is működött. És magától értetődően a barátokra is visszavetült ez, mert évtizedeken át a barátaim maradtak, még ritka találkozásaink ellenére is, és ebben a korábbi szellemi ajánlataik is hatottak.
Cseh Tamásra Szabó Gyuri (Ábel) egy félmondata és egy kazettája irányította rá figyelmemet, 1972-ben. Odakint a külső világban Neoton együttes volt, mármint Família, A Kex elkezdett disszidálódni és második sikertelen bölcsészkari felvételim után nyomdásztanulónak szegődtem. Ábel a 424-es című Bereményi dalt énekelte és ajánlott az R-klubos Cseh Tamás koncertet. Egy új világ nyilt ki ezzel a találkozással. Kiderült, hogy egy rövidke dalba egy egész élet belesűríthető, hogy nemcsak Erdős Péterből áll a világ, és persze, hogy Desiré élete egy kicsit lehetne az enyém is, és Vetró Irént fel kell hozni Pestre, és én is nyomtam Apa kalapját a fejembe... Én is váltottam koronára zlotyit, amikor Zakopánéból jöttem hazafelé. Életek, teljes párszavas kibontással. Sorsok pár akkorddal és kevés hanggal, annál nagyobb elhitető és átélhető erővel. És éreztem, hogy ez szubkultúra, hogy akolmelegben élvezhető igazán, és hogy ennek a dalnoknak soha nem lesznek megakoncertjei, lemezről nem is álmodozhat, a karriert mint fogalmat kizárhatja az életéből, és jó, ha kis egyetemi klubokban, KISZ-táborokban fellépéshez juthat. És díszpolgár sem lesz (és nem is egy helyen). És semmiylen díjat kap majd, azt többsenkitől is!
És ezenközben indiánként élt köztünk, hiába találkoztam vele a Jászai Mari téri játszótéren, ahol én Réka lányommal voltam, Tamás kisfiát hintáztatta – Ő akkor is Bakonybélen járt gondolatban. Beszélgettünk, én a rajongó pózában, de Ő normálisan, indiánként a távlatokban gondolkodva. Így búcsúzott, Isten áldjon Kristóf! Most én mondom: Isten áldjon, Tamás! És most Cseh Tamás halála miatt végigtekintettem életművén, és meg kellett állapítanom: Tamás ÁTTÖRT! Áttört mindenen. Lett lemeze, sőt lettek lemezek, amik nagyon sikeresek tudtak lenni. Színházban játszott, társulati tagságig jutott. Könyvek jelentek meg róla, vele. Szavaira mindenki odafigyelt, és amikor elkopott volna időben, elcsendesedett. A kádári világ éltette, megszűnte után átmenetileg légüres térbe került. De csak átmenetileg, mert a kádári világ reinkarnálódott millió köntösben, de kitapinthatóan. És Vetró Irén kora itt van köröttünk, most is benne élünk. Opelünk van és Renaultunk, Fáskertiné szoláriumba jár és porzót-bibét már görög osztálykiránduláson lehet tanulmányozni... Hát persze, hiszen az ember a jég hátán is megél. A munkásszállás már nem örvendezhet az állandó nő miatt, már háromcsillagos hotelként bevásárlóturistákat altatnak bennük.
Tamás, vive la republique!

Bánati bazsarózsa

Van nektek barátaim egy köztársasági elnökötök, aki nekem nem az (mert a kéznemfogáskor egy neki postázott levélben a magam számára leváltottam Őt), és aki ismét bebizonyította, hogy halmozottan hátrányos helyzetű.
Lakhat Ő bármilyen palotában, kísérheti megannyi testőr, Audiból bársonyszőnyegre léphet, aláírását kamerák rögzíthetik – akkor is emberségből nagy hátrányban van. Most már bátran el lehet felejteni a megszavazásának penetráns körülményeit. A múlt ködébe lehet utalni politikailag elfogult és gerjesztő állásfoglalásait. Lemondóan legyinthetünk nemzeti ünnepeinkről való lelépéseire is, de még az a brutálisan primitív és kisstílű kéznemfogás is elhalványul ahogyan mostani nemelnöki, nem nagyapai, nem jogvédői, és nehéz leírni: nem emberi gesztusai lejáratják Őt magát, az általa birtokolt posztot, a nemzeti egység ilyen halovány létét is! Az embervadászok röhögve lapulnak egy feltehetően telenemzetiszínűzött, szentkoronázott, rovásírásos vadásztanyán, fütyörészve tisztogatják a munka elvégeztével fegyverüket. Laza mozdulatokkal koccintanak, a munka el van végezve. Megint egy cigóval kevesebb! És nem hibáztunk megint, nem hagytunk nyomot, nem fenyeget nemes országjavító ténykedésünkben semmi. És leginkább nem fenyeget a társadalmunk megvetése, hiszen néma csend van, néhány bágyadt pesti érelmiségi morog (politikailag mikiegerek ők - tudjuk már egy ideje). A rendőrök, ezek a politika által ledarált szerencsétlenek kétségbeesetten kapkodnak, nyiltakozgatnak, a politikusok ezerrel nyaralnak, amúgy sem értenek a vadászathoz...
És hát az Elnök! A pártok feletti tudós jogvédő... Mindjárt más lett volna a helyzet, ha a derék gyilkológépek véletlenül rátapostak volna egy bánáti bazsarózsára...
De csak egy cigány volt!