Volt egy kis csend, nem nagyon sikerült blogbejegyzést eszkábálnom az elmúlt időben. Derék „rajongóim” szóvá is tették. Ez bírálat volt, de nagy adag szeretetbe csomagolva. Meg persze hízelgő is, mert várták a szövegemet, talán hiányzott is Nekik. Ez jó. A hallgatás mindig vésztjósló. Főleg, ha nem tudjuk, miért e csend. A mostani esetben ennek a digitális csöndnek sokféle oka volt (van), főleg magánéletbeli foglaltság, némi rendhagyó temetés, svájci kirándulás, etc. Meg hát – mit is tagadjam – egy kis közéleti depresszió. Ez bőven nem azonos a privát érzésekkel, ott köszönöm szépen, minden gömbölyű. A nagyobb szcéné iránti visszahúzódás a terjengő és erősödő bűz miatt van. Én ezt az országot nagyon szeretem, miközben mostanában szinte csak penetráns szaga az, ami eljut hozzám. Kis falum eddig elkényeztetett, ha nem akartam nem ért el hozzám a politikának csúfolt, valójában csak percemberek dáridója. Eddig. Hangsúlyosan: eddig. Mert immár a Jobbik (igazából a lehető legrosszabbik, ha nem lesz még a jelenleginél is rosszabb!) kis falunkban is beindult, erősödnek, toboroznak. És hát: eredményeik vannak. Én ilyenkor hosszasan lebénulok. Tényleg ilyen országban, ilyen faluban élek? Tényleg, ez az igazság. Ez tény. Szóval, éppenséggel van miről mélyen hallgatnom. Ez a csömör. Ez az értetlenkedés csöndje. Ez egészséges önvédelmi bezárkózás. De van-e ennek bármi pozitív hozadéka? Van értelme behúzódni? Bármi jó is kisülhet ebből? Akárhogy is nézem: abszolúte semmi! Nihil, üresség. Közben pedig még a velem szimpatizálókat is megtévesztem. Éppen ezért a belül zajló gondolatsort ismét közzéteszem. Ezúttal egy régebbi történés foglalkoztat. Nevezetesen, amikor a romák kezdtek visszaütni, és néhány gárdista arcmását próbálták átszabni. Nem nagyon sikerült, mert a derék rendőrök közbeléptek és néhány pofon után szétszedték a feleket. Két dolog jutott eszembe erről. Egy grafikus-festő barátom úgy egy éve mondta, hogy ebben a helyzetben csak az lesz majd a megoldás, hogy az emberek agyba-főbe verik egymást. Egy ideig erre nagyobb és ütőképesebb csapatok adják oda-vissza a választ. Nő a konfliktus, élesedik a helyzet. Azután egy idő múlva szép lassan mindenki kijózanodik, megoldódik a helyzet. A pofonok már megvoltak, a kijózanodás még várat magára.
A másik dolog az maga Orbán Kossuth-reinkarnáció Vikor! Ő jelezte szintén úgy egy éve egy szűkebb klub-beszélgetésen, miszerint úgy kell ezzel a gárdával elbánni, mint Horthy. Adni kell nekik két pofont, és hazazavarni őket!
A romák ezt a verziót kezdik preferálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése