11-es halál

A halál csak a művészetben tud felnemesülni, a talajszintű valóságban mindig véres, mindig mocskos és mellbevágó. Még a kegyes a halál, a hospice-mozgalom révén ismertté vált emberséges távozás is mély nyomokat hagy a továbbélőkben. S bár van megváltás, van meg- és elszabadulás, a hiány akkor is üvölt. És ha az elmenő fiatal! Ez nagy tehertétele sorsnak. Mindezt a közhelyhalmazt a vasárnapi lányfalusi halálos végű motorbaleset váltotta ki belőlem. Hihetetlen intenzitással kezdtek szirénázó mentők, rendőrök és mindenekelőtt tűzoltók vágtázni előttünk vasárnap este kilenc körül... Mintha a sziréna hangja is jelezte volna, milyen nagy is baj. Nem lehetett nem érezni, hogy valahol a közelben Valaki nagy bajban van... Mintegy megéreztem, hogy immár egy halotthoz sietnek, örületes tempóban vágtatnak a helyszínre, de elkésnek – ezt a hangból, a levegőből éreztem. Nem utólag színezem a sztorit, nem a fogalmazás hoz elő belőlem, már élő egyenesben is megfogalmaztam Boriskának: Te, itt nagy baj van, nagyon sietnek. Locsoltam kint a kertben és félpercenként jelentettem: most egy rendőr ment. Most egy tűzoltó, ráadásul parancsnoki.
És azután másnap kibomlik a hír, jönnek az információk a topikon, reggel a szaunában, vannak képek a neten is. Lassan kezdünk képbe kerülni. És hát kiderülnek dolgok. Hogy a sors nem csak úgy magától volt ily kegyetlen, maga az áldozat is igen sokat segített a Sorsnak. Mondhatni saját kezébe (amivel a gázkart rángatta) vette az életét. De nem ám úgy, mint egy sikeres self-made man. Nem, dehogy! Mint egy magyar ugaron kifejlődött példány.
Na hát, engem minden halál megrendít. Különösen, ha fiatalért szól a harang. Ám ha ilyen az eset, bizony sokkal kisebb bennem az emelkedett ellágyulás. Ilyenkor inkább abba kapaszkodom, hogy legalább tanuljanak ebből az értelmetlen és buta halálból, legalább ilyenkor álljon meg mindenki, kezdjen el gondolkodni, a sokkhatás segítsen a tisztánlátásban. És erre mit tapasztalok? Már másnaptól újra bőgnek a motorok a 11-esen, már másnap újra előzgetnek eszement tempóban falunkban. Tényleg csak idő kérdése, hogy mikor lehet megint koszorú, gyertya és alkalmi emlékhely az útmentén? Merthogy lesz, az biztos.
De biztosan nem lesz kijózanodás?