A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cigányok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cigányok. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 17., hétfő

Cigányozás (lájt)



Úgy tűnik a gondolataim nehezen találnak maguknak más témát. Továbbra is foglalkoztat ez a dolog, csapongok, felvetek és elvetek mondatokat. Inkább nem megyek bele mélyen csak fölvetek, amúgy lájtosan néhány kérdést.
1. Önkéntes útonállók feltartóztattak egy dzsipet valahol a vadkeleti végeken. A dzsipben fegyveres vadász ült, néhány híradás szerint nem égett a fényszórója, a megállítók egy spontán szerveződött (Roma Gárda?) roma önvédelmi alakzat tagjai voltak. A kérdés: akkor ez most cigánybűnözés?
2. A Centrum parkolós cég (nagy rablók amúgy, galád módszerekkel dolgoznak) vezetői immár gyanúsítottak. Akkor ez most magyarbűnözés?
3. Nagylányunk, Réka hat éve bébiszitterkedett egy évig New York-ban, egy zsidó családnál. Középkorú, gyermektelen házaspár, akik Magyarországról, itteni gyámügyi eljárás eredményeképpen egy cigány kislányt (Sophie) fogadtak örökbe. Magyarországon vakációznak, vasárnap vendégeskedtek nálunk, a most már kilencéves gyönyörűszép és immár amerikai kisgyerekkel. Élete, emberi karaktere a nagyon fiatalon elnyert polgári lét, a normális nevelés, a szerető család hatására a mi normáink szerint egyenesben van és várhatóan kiegyensúlyozott életpálya vár ár. Akkor ő nem is cigány?
4. Megtámadták a Sziget fesztiválról hazatérőben lévő egyetemistát Zuglóban. A támadók romák, a megtámadott magyar fiatal volt. És nem csupán a támadás ténye felháborító, hanem a romák etnikai alapú gyalázkodása is bicskanyitogató! Nyilván ez is cigánybűnözés?
5. Nyilván Pécsett, a meg nem nevezett cégnél nem alkalmaznak romákat beszállítói, anyagbeszerzői munkákra. Főleg nem számítástechnikai területen. Viszont sikeresen lenyúltak róluk 7 milliót. Fehérgalléros bűnözés ez? Magyarbűnözés?
6. És végül: megyünk-e még lejjebb ezen az ördögi spirálon a teljes szétesésbe?
Amúgy:
Biztos, hogy csak gazdasági válság van?

2009. augusztus 12., szerda

Megjöttek a cigányok



Napok óta nem tudok szabadulni a nagyon bátor, nagyon magyar, nagyon professzionális gyilkosok tettének rémképétől... Tudom én – mondták is nekem –, hogy a cigányok maguknak köszönhetik a bajt, meg hogy tegnap is loptak Mari nénitől egy tyúkot, pofátlanul hangoskodtak a metrón, amúgy is fekete majmok, és fogadd őket a házadba, ha ennyire szereted őket...
Mégis napok óta gondolkodom ilyen nem lányfalusi jó körülmények között élőnek való dolgokkal, mint hogy nemzet, meg hogy befogadás, és például párják meg etnikai kultúra... És ma valahogyan eszembe jutott Marosvásárhely, 1990 márciusa. Magam előtt láttam Sütő bekötött szemét, a megrázó képeket az általam is látott szörnyű főtéri képeket, Édi és Cilu elmondásából tudok részleteket is, olvastam is róla a maga idejében. És beugrik egy emlék, amit így írtak le az akkori sajtóban, és így van fönn most is a Wikipédián: „Az első támadást románok hajtották végre, amit kivédett a magyar tömeg. A magyarok bevetettek egy tűzoltófecskendőt is, a vízsugarat a románokra irányítva. Közben mindinkább gyarapodott a románok létszáma, túlerőbe kerültek. Nemsokára 40-50 fős csoportokban cigányok érkeztek, akik bekapcsolódtak a harcba. Közben a »Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!«-at skandálták.”
Majd egy emberöltő múltán milyen színvonalas regényt lehet ebből írni, egy Cseres Tibor formátumú írónak. Egy kiszorított, megnyomorított, többszörösen alávetett népcsoportban elemi erővel felszínre tört a szolidaritás érzése és tetté válása, és melléállt románok szélsőségesei (Vatra!) által végrehajtott atrocitás, agresszió, gyűlöletes etnikai tisztogatási szándék áldozatai, a vásárhelyi magyarok mellé! Tiszteletreméltó, példaértékű tett! A mai magyar szélsőségesek (Jobbik, Gárda!) nyíltan és burkoltan, bevallva és rafinált jogászkodással, de ugyanazt teszik, mint a román csőcselék 1990-ben. Nem a főtéren, hanem eldugott falvak putrisorán, alamuszi módon álmukban támadnak rá és végzik ki egy kisebbség tagjait, mindenkit, aki nem tetszik nekik. És közben ezerrel magyarok. Szavaikban, zászlóikban, jelvényeikben, szebb jövőt kívánnak immáron a közszolgálati tévében, fennen lobogtaták a „Magyarország a magyaroké” idétlen és normálisan nem is értelmezhető felirataikat, oktatnak és aláznak.
Vatrások ők, meg Szlovenszka maticák, ami ellen öklöt ráznak.

Vérmagyarok, tanuljatok a vásárhelyi cigányoktól!

Breaking news: Sólyom meglátogatta az életben maradt kislányt a kórházban, a kisebbségi ombudsman társaságában. Jó volt, megnyugtató volt. Legyen folytatása!


2009. augusztus 6., csütörtök

Bánati bazsarózsa



Van nektek barátaim egy köztársasági elnökötök, aki nekem nem az (mert a kéznemfogáskor egy neki postázott levélben a magam számára leváltottam Őt), és aki ismét bebizonyította, hogy halmozottan hátrányos helyzetű.
Lakhat Ő bármilyen palotában, kísérheti megannyi testőr, Audiból bársonyszőnyegre léphet, aláírását kamerák rögzíthetik – akkor is emberségből nagy hátrányban van.
Most már bátran el lehet felejteni a megszavazásának penetráns körülményeit. A múlt ködébe lehet utalni politikailag elfogult és gerjesztő állásfoglalásait. Lemondóan legyinthetünk nemzeti ünnepeinkről való lelépéseire is, de még az a brutálisan primitív és kisstílű kéznemfogás is elhalványul ahogyan mostani nemelnöki, nem nagyapai, nem jogvédői, és nehéz leírni: nem emberi gesztusai lejáratják Őt magát, az általa birtokolt posztot, a nemzeti egység ilyen halovány létét is! Az embervadászok röhögve lapulnak egy feltehetően telenemzetiszínűzött, szentkoronázott, rovásírásos vadásztanyán, fütyörészve tisztogatják a munka elvégeztével fegyverüket. Laza mozdulatokkal koccintanak, a munka el van végezve. Megint egy cigóval kevesebb! És nem hibáztunk megint, nem hagytunk nyomot, nem fenyeget nemes országjavító ténykedésünkben semmi. És leginkább nem fenyeget a társadalmunk megvetése, hiszen néma csend van, néhány bágyadt pesti érelmiségi morog (politikailag mikiegerek ők - tudjuk már egy ideje). A rendőrök, ezek a politika által ledarált szerencsétlenek kétségbeesetten kapkodnak, nyiltakozgatnak, a politikusok ezerrel nyaralnak, amúgy sem értenek a vadászathoz...
És hát az Elnök! A pártok feletti tudós jogvédő... Mindjárt más lett volna a helyzet, ha a derék gyilkológépek véletlenül rátapostak volna egy bánáti bazsarózsára...

De csak egy cigány volt!